haviszerző - Szilák Flóra

Szilák Flóra újdonsült szerelmem (a macskás pénztárcám mellett, de ez még mindig mellékes), bemutatkozik, és beszél nekünk írásról, Lunáról, jelenidőről, fölösleges vádakról, és közben végig sugárzik róla a fény, ami ehhez az egészhez szorosan hozzátartozik, mert hát ugye testvérek.

"- Hideg a szemed - hangsúlytalanul szállnak felém a szavak, mintha füstöt beszélnél. Bénának tűnik innen a csuklód, ahogy hetykén pöckölsz egyet a cigiden.

- Csak kék – válaszolom készségesen és lesöpröm a hamut a szívemről."

namármost, ha ez nem fény, akkor semmi.

 

"Tizennégy éves vagyok és egri, jellemvonásaimban kismértékben művészlélek és nagymértékben Flóra.

Egy éve írok novellákat és verseket, leginkább azért, hogy alkossak valamit, ami megmarad, ami én vagyok (az akkori én legalábbis). Sokszor azért, hogy kihányjam magamból az érzelmeket, impulzusokat, a negatívakat általában, elvégre a jó dolgokat mindenki sokáig akarja érezni. Másrészről a boldogság rövidebb ideig tart és könnyebb összetörni, mintsem hogy le tudjam írni.

Hogy mit írok... A posztmodernnel próbálkozom. Verset írok prózában, vagy rímben tényleg (mostanában ez a ritkább). Legkedvesebb karakterem kétségtelenül Luna Lovegood (nem a Harry Potterből – belőlem), azért, mert az ő szájából a szavaim és a képeim természetesek. Nyilván azért is szeretek vele írni, mert egy érdekes figura, akit megérteni nem, csak érezni lehet. Kicsit olyan, mint a szerelem.

Nekem az írás önzőség. Magamért csinálom és elsősorban magamnak, nem azért, hogy megfeleljek, hanem hogy jól és értékesnek érezzem magam utána. Az írás felszabadít, kiadom magamból az érzelmeket, a fölösleges vádakat, és mikor leütöttem az utolsó pontot, üresen és megkönnyebbülve érezhetem úgy, hogy ezért talán megérte.

Sokszor ezt az érzést csak a reagálás adná meg, de „az írásban az a rossz, hogy sosem jelenidőben kapod a visszacsatolást, sosem akkor jön a helyrerázó pofon, mikor szükséged lenne rá”.

A történeteimhez a szereplőket magamból és az életemből úgy általában merítem. Ha megformálok egy jellemet (vagy inkább megérzem), a reakciói alapján írom le, amit csak a környezetemtől tudok ellesni (mire hogyan és miért pont úgy reagál.)"

 és akkor csak állunk és várunk, aminek a vége végül is egy link lesz: szívnyeldeklő