esti kornél

nagyon régen olvastam már Kosztolányi Dezső esti kornélját, most is csak azért jutott eszembe, mert belinkelték nekem azt a számot, hogy akkor hagylak el, na mikor? egyébként nem ez a szám volt, csak ez jobban tetszett, mindegy igazából.
aztán miközben hallgattam, rájöttem, hogy én bizony ezt a kornélt ismerem, méghozzá olvastam valahol, hát vajon hol, és akkor beugrott az a jelenet, amit soha a büdös életben nem fogok elfelejteni, az utolsó fejezet, csak Kosztolányi lehet akkora zseni, hogy a villamoson való utazást az élet szimbólumának karcolja fel, fesse le, emlékszem erre a sorra, "Úgy viselkedtem, mint egy zsák. Tudtam, hogy az emberek ösztönösen gyűlölik az embereket, és sokkal hamarabb megbocsátanak egy zsáknak, mint egy embernek." akkor is majdnem fejbevágtam magam, te balga ember, és ez mennyire kurvaigaz!

"én vagyok a szél, ami mindent felkarol
mindenfelé fújnék, de nem tudom, hogy hol
hogy hol vagytok ti költők
itt minden nagyon apró
nagyítsátok fel
mert nem látom, hogy melyik
most a jó
nekem
melyik most a jó
nekem
hogy melyik most a jó"

én azt mondom, hogy ezek a srácok nem olyan rosszak, főleg, hogy végül is Kosztolányinál lyukadtam ki.
egyet viszont jegyezz meg, vagy a könyvet, vagy a zenét szeresd, a kettőt egyszerre soha, mert bár esti mind a kettő, meg kornél, azért nem ugyanarról beszélnek.