bemutatjuk Marcit

sajnos kicsit elfogult vagyok, mivel eddigi életem során igen sok marcival volt dolgom, és mind jelentettek valamit, sokat, első szerelem, plátói szerelem, nagy barátság, lazakáfé.
de mivel ennek a bejegyzésnek kivételesen nem rólam kell szólnia, bemutatnám nektek a mi Marcinkat, akinek kék a szeme, az arca viszont nem csupa derű, vagyis néha, de nem túl sokszor. na jó.

mikor mondtam Marcinak, hogy gondolkodom pár kérdésen, ő megkérdezte, hogy olyasmiken-e, hogy ugyan verték-e őt azért, hogy elkezdjen írni. ("természetesen igen, de ma meg már azért vernek, hogy abbahagyjam") ilyen a mi Marcink, olykor, mások szerint meg olyan, mint egy őrült tudós a nyolcvanas évekből, "néha nem értem, amit mondd", én általában igen, szóval nekem nem gond.

túl sokat használja a halál szót, halál, két löbetű van benne, kicsit puha, kinek milyen, ő szereti, aszondja:

"szerintem az élet legérdekesebb kérdése az, hogy mi lesz utána. a halál és a halál utáni állapot valahol mindenkit érdekelhet. én sokszor ezen gondolkodom el. (...) engem maga a pillanat érdekel. milyen lehet elhagyni ezt a világot? milyen találkozni a "Fehér hölggyel"?

az őrült tudósok jófejek.

itt egy versrészlet, tőle, nektek, ezt elképzelni kell, az ábrándos arcú fiút egy ábrándos kávézóban, elvágyódósan, mennéknagyonosan, marcisan.

 *

Laza Café

kávézom
tompult aggyal
két jó arccal
kávézom

kortyolok
hideg a tej
bamba a fej
kortyolok

fejem fáj
hangfalakból
szar zene szól
fejem fáj

könyöklök
rossz ez a vers
stílusa nyers
könyöklök

időzöm
ha menni kell
messze el
időzöm